Inter: Mancini elmondta, Kovacic a Real Madridba igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 09:19
null
Az Inter tízeséből Real-játékos lesz: Mateo Kovacic (balra) útja Madridba vezet (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője, Roberto Mancini is megerősítette: a milánói klub eladja horvát középpályását, Mateo Kovacicot a Real Madridnak.

Az Inter nyári nagybevásárlása – a két legnagyobb sztárigazolás Geoffrey Kondogbia és Sztevan Jovetics – és a pénzügyi fair play követelményei miatt kényszerült eladni előbb a Stoke Citynek Xherdan Shaqirit, majd Mateo Kovacicot. Utóbbiért a hírek szerint harminc- és harmincötmillió euró közötti összeget fizet a Real Madrid. Az átigazolást még nem jelentette be hivatalosan egyik csapat sem, ám Roberto Mancini, az Inter edzője megerősítette a transzfer tényét.

„Mit tehetünk? Tiszteletben kell tartanunk a szabályokat. Ott a pénzügyi fair play, és egyikünk sem akart ilyen helyzetbe kerülni, de alá kell vetnünk magunkat az UEFA előírásainak. Mindannyian csalódottak vagyunk, az elnök, én, az igazgatósági tagok és a játékostársak is. Kovacic és Shaqiri ugyanazért megy el az Interből” – nyilatkozta Mancini a Mediaset Premiumnak.

A Tuttomercatoweb úgy tudja, hogy az Inter sportigazgatója, Piero Ausilio hétfőn véglegesíti az átigazolást. Kovacic is rábólintott a klubváltásra – kérdés, a rendkívül tehetséges (ám eddig elég szeszélyes teljesítményt nyújtó) középpályás mennyi szerepet kap a Real Madridban.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
11 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
12 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
14 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
16 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik