Juventus: Cuadrado már csak az orvosi vizsgálatra vár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 10:40
Hétfő este megérkezett Torinóba, kedd délelőtt pedig már az orvosi vizsgálatokon esik át Juan Cuadrado, a Chelsea labdarúgója, aki az olasz bajnok Juventus csapatánál folytatja – kölcsönben – pályafutását.

A legutóbbi négy Serie A-kiírásban győztes Juve sportigazgatója, Giuseppe Marotta már vasárnap bejelentette, hogy megállapodtak a londoni klubbal a kolumbiai szélső kölcsönvételéről, és az olasz együttes honlapja szerint, ha a most zajló vizsgálatok mindent rendben találnak, kedd délután hivatalosan is bemutatják az új szerzeményt.

A 27 éves Cuadrado számára nem ismeretlen az olasz futballközeg, 2009-től 2012-ig ugyanis az Udinese, majd idén januárig a Fiorentina futballistája volt. A Chelsea február elején vette meg 23,3 millió fontért a firenzeiektől.

A 44-szeres válogatott támadó klubváltása várható volt, mivel a tavasszal nem tudta magát bejátszani a Chelsea kezdőcsapatába, a nyáron pedig Pedro érkezésével tovább szűkültek a lehetőségei az együttesnél.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37
Ezek is érdekelhetik