Parma: az UEFA-kupát és a Szuperkupát is eladják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 15:11
Trófeáit, nevét és bútorait is eladja a Parma FC labdarúgóklub, amely csődeljárás miatt a negyedik osztályban kezdi meg a következő idényt.



A szebb napokat látott egyesület többek között az 1995-ben és 1999-ben elhódított UEFA-kupa- és az 1993-as Szuperkupa-serleget is árverésre bocsátja, az érdeklődők szeptember 11-ig tehetnek ajánlatot az ereklyékért.


A szebb napokat látott egyesület többek között az 1995-ben és 1999-ben elhódított UEFA-kupa- és az 1993-as Szuperkupa-serleget is árverésre bocsátja, az érdeklődők szeptember 11-ig tehetnek ajánlatot az ereklyékért.

Ugyancsak eladó lesz a klub neve, továbbá a bútorok és egyéb berendezési tárgyak is.

A 200 millió eurós tartozást felhalmozott Parma az idén sereghajtóként kiesett a Serie A-ból, és mivel az utolsó határidőig sem talált befektetőt, júniusban hivatalosan is csődbe ment. Ezért a következő szezont csak a negyedik (amatőr) vonalban kezdheti meg, egyelőre Parma Calcio 1913 néven.

Az új klubelnök a korábbi sikeredző, Nevio Scala lett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
13 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Serie A: gyorsan döntött az Atalanta, kétgólos hátrányból nyert a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 17:22

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik