Serie A: mint Szombathelyen, az erkélyről jobb a kilátás – fotó

2015.09.15. 16:07
null
A nagy kérdés: honnét nézzem inkább a meccset? (Fotó: gazzetta.it)
Egyelőre óriási az érdeklődés a bajnokságot három vereséggel kezdő Frosinone hazai meccsei iránt a Serie A-ban: az olasz élvonal újonca második otthoni fellépésén is telt ház előtt fogadta ellenfelét. Sőt a meccset többen nézték élőben, mint amennyi a stadion befogadóképessége…

A Roma elleni összecsapásra mind a tízezer jegyet elkapkodták a Stadio Matusába a szurkolók, sőt az érdeklődés akkora volt, hogy az aréna melletti lakóházak erkélyei is megteltek nézőkkel.

A közeli épületek balkonjairól legalább olyan jó kilátás nyílik a pályára, mint a stadion legfelső soraiból, ám a hivatalnokoknak nem feltétlenül tetszik az ingyenes „meccslátogatás”. A rendőrség vezetői az összecsapás után elmondták, elégedettek voltak a szervezéssel és a rendezéssel, ugyanakkor a közeli lakások tulajdonosait hivatalosan is figyelmeztetik.

A hatóságoknak nem feltétlenül az „üzérkedéssel” van elsősorban problémájuk, hanem biztonsági szempontból találják kifogásolhatónak az erkélyes meccsnézést, szóvivőjük azonban azt is elárulta, hogy vizsgálatok indítása esetén jogi szempontból feltétlenül összetett problémával néznének szembe.

KILÁTÁS A LAKÓHÁZAK EGYIKÉRŐL

Legfrissebb hírek

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

Serie A: a Roma elképesztő végjáték után győzött Parmában

Olasz labdarúgás
2026.05.10. 21:35

Serie A: a Torino négy perc alatt fordított a Sassuolo ellen

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 22:46

A Frosinone követte a Veneziát a Serie A-ba, Nagy Ádámék kiestek

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 22:35

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07
Ezek is érdekelhetik