Inter: nem is ismerte, de Jovetics fizette a műtétjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 13:35
Sztevan Jovetics, az Internazionale montenegrói labdarúgója kifizette egy honfitársa operációjának teljes költségét, úgy, hogy előtte sosem találkozott a fiatalemberrel.

Milivoje Raicsevics, a Buducsnoszt Podgorica középpályása még augusztusban szenvedett térdszalagszakadást, de anyagi gondok miatt nem tudták megműteni. A 22 éves labdarúgó az UEFA honlapjának elmondta, hogy Sztevan Jovetics segített neki, akivel előtte soha nem találkozott vagy beszélt.

„Amikor meghallotta, mi történt velem, és hogy a klubomnak nincs elég pénze arra, hogy a Montenegróban felállított rossz diagnózis után Augsburgba küldjön, Jovetics felhívott és felajánlotta a segítségét. Találkozót szervezett nekem egy orvossal, aki őt kezelte, amikor ugyanilyen sérüléssel kidőlt (2010-ben). Jovetics állta a kivizsgálás teljes költségét, és a néhány napja Szerbiában elvégzett műtétet is ő fizette. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon-nagyon köszönöm, és megígérhetem Sztevannak, hogy a következő idényben visszatérek és gólokat szerzek a tiszteletére.”

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik