Serie A: mi lesz Balotellivel? A Milannak nem kell?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 15:44
Olasz lapértesülések szerint az AC Milan labdarúgócsapata nem kívánja szerződtetni Mario Balotellit.

A Tuttosport azt írja, a „vörös-feketéknek" eszük ágában sincs az olasz válogatott támadót a kölcsönszerződése lejártát követően továbbra is foglalkoztatni.

A 25 éves fenegyerek 2014 nyarán írt alá a Liverpoolhoz, amelyben azonban mindössze 16 alkalommal lépett pályára a bajnokságban, s ezeken a meccseken egy gólt szerzett.

Tavaly nyáron egyéves kölcsönszerződés keretében tért vissza Milánóba, ahol eddig kilenc találkozón egyszer volt eredményes. Egy év alatt a játékos piaci értéke a felére csökkent (a Transfermarkt adatai szerint most már csak 10 millió euró körüli összeget ér, miközben a Liverpool 20 milliót fizetett érte 2014-ben).

A Tuttosport szerint a milánói gárda meg is találta Balotelli helyettesét Leonardo Pavoletti személyében. A Genoa 27 éves támadója már 10 gólt rúgott ebben a szezonban a Serie A-ban. A két klub amúgy is jó kapcsolatot ápol egymással az átigazolások terén, így nem zárható ki, hogy hamar létrejön az egyezség.

A Premier League-ben a Liverpool jelenleg a kilencedik helyen áll. Jürgen Klopp, a „vörösök" menedzsere korábban nem tett említést arról, hogy szüksége lenne a jövőben Mario Balotellire. Az mindenesetre tény, hogy az olasz futballistának 2017-ig van érvényes szerződése az angol klubbal.

Legfrissebb hírek

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
12 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik