Kép: Pogba újra összezavarta a világot egy furcsa fotóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.26. 14:32
Paul Pogba még sosem állt ilyen közel ahhoz, hogy csapatot váltson – legalábbis a nemzetközi sportsajtó szerint. Ennek ellenére az ügyében nem történt előrelépés az utóbbi hetekben, sőt, egyre inkább úgy tűnik, benne van a pakliban az is, marad. Erre jön ez a kép…

Hogy Paul Pogba marad-e a Juventusnál vagy távozik, azt talán még maga a játékos sem tudja. Egy biztos, a Manchester United lelkesen érdeklődik a francia klasszis iránt. Kérdés, sikerül-e egyezségre jutni még a nyáron.

A torinói szurkolók csak arra vágynak, hogy Pogba a kétértelmű kijelentések helyett adjon végre egyértelmű utalást arra, mit tervez a következő idényre.

Na, ez az, amit most sem kaptak meg a „zebrák” drukkerei. Pogba ugyanis az Instagramra posztolt egy képet a menedzserével, az alábbi szöveggel:

„Mindent elmondunk azzal, hogy nem mondunk semmit…”

En disant rien on a tout dis we say it all by saying nothing at all #holidays

És ezzel megint kezdődik a játék: „Mire gondolt a költő?”

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13