Serie A: a Lazio már a Romára fogja a Bielsa-affért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.14. 13:52
A Lazio tulajdonosa szerint a Roma hibája, hogy Marcelo Bielsa a szerződés aláírását követően visszamondta a vezetőedzői állást.

Claudio Lotito már tudja, miért visszakozott Marcelo Bielsa, aki kinevezésének bejelentése után két nappal közölte, mégsem kíván a rómaiak edzője lenni.kinevezésének bejelentése után két nappal közölte, mégsem kíván a rómaiak edzője lenni.

„A Roma igazgatója, Walter Sabatini felhívta Bielsát, és telebeszélte a fejét azzal, hogy bennem nem lehet megbízni, mert nem teljesítem az ígéreteimet, ezért tartsa távol magát a Laziótól” – mondta Lotito, miután kiderült, hogy Bielsa nyomozásba kezdett, és öt beígért átigazolásból egyik ügyében sem tettek lépést a klub vezetői.

A Roma vezetői reagáltak a városi rivális szavaira.

„Nagyon sajnálom a Lazio szurkolóit. Napról napra Lotito sületlenségeit kell hallaniuk, ennél jobbat érdemelnek. Lotito megnyilvánulásain csak nevetni tudok, minden hónapban kitalál egy jó viccet” – mondta James Pallotta, a Roma elnöke.

Lotito Bielsát perrel fenyegette.

„Ez nem az argentin pampa, egy olyan országban, mint Olaszország, az emberek tisztelik a törvényt. Bielsa hat autót és hat telefont kért a családjának, továbbá ötcsillagos hotelszobát és az első osztályra szóló repülőjegyet – mondta Lotito. – Aztán idejön, hogy vegyek harmincmillió euróért védőt meg ötvenmillióért másik játékost. Semmi köze ahhoz, hogy mennyit költünk játékosokra.”

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Malen mesterhármast szerzett, a Roma egy négyessel küldte haza a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.08.24. 22:44

Ezt csak az Inter ronthatja el? – Serie A-beharangozó, 1. rész

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 17:49