Serie A: 13 órás várakozás után a Juvét és Witselt is bepalizták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.01. 14:14
null
Witsel mehet vissza Oroszországba (Fotó: Action Images)
Axel Witselt, a Zenit belga középpályását a Juventus szerette volna szerződtetni, azonban kútba esett a transzfer.

 

 

Az utolsó pillanatban hiúsult meg a 27 éves futballista, Axel Witsel Juventusba szerződése. Pedig már az átigazolási időszak záró napja előtt, kedd este megszületett a megállapodás a két klub között, és a vételárban is megegyeztek a felek: 20 millió euró körüli összeg járt volna az orosz klubnak Witsel játékjogáért.

A 74-szeres válogatott játékost ezután repülőre ültették, és egyenesen a „zebrák” főhadiszállására vitték, ahol átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, sőt, már a szerződését is aláírta.

Azonban a Zenit egészen a végsőkig kivárt: a szentpétervári alakulat képviselői szerettek volna megfelelő helyettest találni távozni készülő középpályásuk helyére. Mikor ez a próbálkozás kudarcba fulladt, megvétózták az ügyletet, így hiába az aláírt kontraktus és a több mint félnapos várakozás, Witsel csalódottan utazhatott vissza Oroszországba.

A jobblábas futballista jelenlegi szerződése 2017 nyaráig szól, és ha nem sikerül rávenni a hosszabbításra, jövőre ingyen távozhat.

Legfrissebb hírek

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – ez történt a transzferpiacon csütörtökön

Minden más foci
Tegnap, 20:25

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 23:10

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.12. 23:00

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:20

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.11. 21:10