Serie A: az Internazionale nem bírt Nagy Ádámékkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.25. 16:58
null
A bolognai Simone Verdi megnézte, milyen Senna Miangue lábai között lenni (Fotó: AFP)
Nagy Ádám kezdőként 53 percet játszott a Bologna labdarúgócsapatában az olasz élvonal 6. fordulójában, csapata 1–1-es döntetlent ért el az Inter vendégeként.

 

Nagy Ádám újra kezdő volt a Bolognában, amely az első negyedóra végén Mattia Destro góljával megszerezte a vezetést. Ezt követően az Inter egyértelműen átvette az irányítást, és a nyomása a 37. percben góllá érett: Antonio Candreva magas keresztpassza után Ivan Perisic kapásból, belsővel lőtt a hosszú alsó sarokba.

Nagy Ádám ezúttal nem volt olyan hasznos tagja a Bolognának, mint általában, Roberto Donadoni le is cserélte az 53. percben. A hazaiak fölénye meddőnek bizonyult, Frank de Boer így előbb Édert, majd a nyáron a Santostól 30 millió euróért megvett Gabrielt, azaz Gabigolt küldte pályára. Hiába volt azonban pályán az Interben rajtuk kívül még Perisic és Mauro Icardi is, a fekete-kékek nem tudták begyötörni a második góljukat.

Giovanni Simeone, az Atlético Madridot irányító Diego Simeone 21 éves fia megszerezte első gólját a Serie A-ban, 124 percre volt rá szüksége. A Genoa sokáig vezetett az ifjú argentin csatár találatával, ám előbb Edenílsont, majd Goran Pandevet is kiállították soraiból. A kettős emberhátrányt a vendég Pescara a 86. percben kihasználta az albán Rey Manaj révén.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Genoa–Pescara 1–1
(Simeone 47., ill. Manaj 86.)
Internazionale–Bologna 1–1 (Perisic 37., ill. Destro 14.)
Lazio–Empoli 2–0 (B. Keita 29., Lulic 90.)
Sassuolo–Udinese 1–0 (Defrel 34.)
KÉSŐBB
Fiorentina–Milan 0–0
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Torino–Roma 3–1
(Belotti 8., Falque 53., 65. – az elsőt 11-esből, ill. Totti 55. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 5 1 12–4 +8 15
2. Napoli 6 4 2 14–5 +9 14
3. Internazionale 6 3 2 1 8–6 +2 11
4. Roma 6 3 1 2 14–8 +6 10
5. Lazio 6 3 1 2 10–7 +3 10
6. Milan 6 3 1 2 8–7 +1 10
7. Chievo 6 3 1 2 7–6 +1 10
8. Bologna 6 3 1 2 8–10 –2 10
9. Sassuolo 6 3 3 6–8 –2 9
10. Torino 6 2 2 2 11–7 +4 8
11. Genoa 5 2 2 1 7–5 +2 8
12. Fiorentina 5 2 2 1 5–4 +1 8
13. Udinese 6 2 1 3 6–9 –3 7
14. Pescara 6 1 3 2 7–8 –1 6
15. Sampdoria 5 2 3 5–7 –2 6
16. Palermo 6 1 2 3 3–7 –4 5
17. Cagliari 5 1 1 3 7–11 –4 4
18. Empoli 6 1 1 4 2–8 –6 4
19. Atalanta 5 1 4 6–11 –5 3
20. Crotone 5 1 4 3–11 –8 1

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 5 1 12–4 +8 15
2. Napoli 6 4 2 14–5 +9 14
3. Internazionale 6 3 2 1 8–6 +2 11
4. Roma 6 3 1 2 14–8 +6 10
5. Lazio 6 3 1 2 10–7 +3 10
6. Chievo 6 3 1 2 7–6 +1 10
7. Bologna 6 3 1 2 8–10 –2 10
8. Milan 5 3 2 8–7 +1 9
9. Sassuolo 6 3 3 6–8 –2 9
10. Torino 6 2 2 2 11–7 +4 8
11. Genoa 5 2 2 1 7–5 +2 8
12. Fiorentina 4 2 1 1 5–4 +1 7
13. Udinese 6 2 1 3 6–9 –3 7
14. Pescara 6 1 3 2 7–8 –1 6
15. Sampdoria 5 2 3 5–7 –2 6
16. Palermo 6 1 2 3 3–7 –4 5
17. Cagliari 5 1 1 3 7–11 –4 4
18. Empoli 6 1 1 4 2–8 –6 4
19. Atalanta 5 1 4 6–11 –5 3
20. Crotone 5 1 4 3–11 –8 1

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik