Inter: a vezetőedző benyújtotta lemondását – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2017.04.24. 12:43
Sajtóhírek szerint benyújtotta lemondását Stefano Pioli, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale vezetőedzője – a klub vezetősége azonban nem fogadta el, és arra kérte a trénert, hogy maradjon.

A Corriere dello Sport információi szerint Pioli úgy érzi, játékosai nem bíznak benne, ezért benyújtotta lemondását a Fiorentina elleni 5–4-es vereséget követően. Piero Ausilio sportigazgató és Steven Zhang arról győzködték, hogy maradjon. A lap úgy tudja, a vasárnap esti, Napoli elleni hazai bajnoki eredményétől függ a tréner jövője, egy esetleges vereség esetén Pioli ismét jelezni fogja távozási szándékát.a Fiorentina elleni 5–4-es vereséget követően. Piero Ausilio sportigazgató és Steven Zhang arról győzködték, hogy maradjon. A lap úgy tudja, a vasárnap esti, Napoli elleni hazai bajnoki eredményétől függ a tréner jövője, egy esetleges vereség esetén Pioli ismét jelezni fogja távozási szándékát.

A nemzetközi kupaindulásra vágyó Inter összesen 12 gólt rámolt be a Cagliarinak és az Atalantának március első felében, azóta viszont öt bajnokijából egyet sem tudott megnyerni – még a kieső helyen álló Crotonétól is kikapott, így már csak hetedik a táblázaton.

A hírek szerint a jelenleg az utánpótlásban dolgozó Stefano Vecchi veheti át átmenetileg az Inter irányítását Pioli távozása esetén.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 27 2 4 68–20 +48 83
2. Roma 32 23 3 6 70–27 +43 72
3. Napoli 33 21 8 4 77–35 +42 71
4. Lazio 33 19 7 7 60–38 +22 64
5. Atalanta 33 19 6 8 56–37 +19 63
6. Milan 33 17 7 9 50–37 +13 58
7. Internazionale 33 17 5 11 63–42 +21 56
8. Fiorentina 33 15 10 8 55–45 +10 55
9. Torino 33 12 12 9 63–54 +9 48
10. Udinese 33 12 7 14 43–44 –1 43
11. Sampdoria 33 11 10 12 40–41 –1 43
12. Chievo 33 11 5 17 36–52 –16 38
13. Cagliari 33 11 5 17 46–64 –18 38
14. Sassuolo 33 10 7 16 42–51 –9 37
15. Bologna 33 9 8 16 31–49 –18 35
16. Genoa 33 7 9 17 32–57 –25 30
17. Empoli 33 7 8 18 22–51 –29 29
18. Crotone 33 6 6 21 28–53 –25 24
19. Palermo 33 3 7 23 27–73 –46 16
20. Pescara 32 2 8 22 31–70 –39 14
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
17 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik