Inter: nagy halat fognának – sztáredzők a kívánságlistán

Vágólapra másolva!
2017.05.12. 08:51
Egyre több vezetőedzőt boronálnak össze az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionaléval.

Mint ismert, a milánói együttes néhány napja menesztette Stefano Piolit, akinek helyét a szezon végéig a Primavera-csapatot irányító Stefano Vecchi vette át.a milánói együttes néhány napja menesztette Stefano Piolit, akinek helyét a szezon végéig a Primavera-csapatot irányító Stefano Vecchi vette át.

Az Internazionalénál mindeközben már lázasan folyik az edzőkeresés a soron következő, 2017–2018-as idényre, aminek apropóján egyre több trénert boronálnak össze a fekete-kékekkel. És nem „kis nevekről” van szó!

Korábban emlegették Diego Simeonét (Atlético Madrid), majd a kalapba most bekerült Antonio Conte (Chelsea), Luciano Spalletti (Roma), Luis Enrique (a kiírás végén távozik a Barcelonától) és Mauricio Pochettino (Tottenham) is. A Sky Sports Italia úgy tudja, az Inter vezetősége hajlandó busásan megfizetni az új edzőt – Pocchettinónak például a hírek szerint évi 10 millió eurót sem sajnálnának kipengetni, ez az összeg pedig a duplája annak, mint amit a Spursnél jelenleg keres a szakember.

Luis Enrique esetleges szerződtetése kapcsán az olaszok megemlítik, hogy a napokban sportigazgatónak kinevezett Walter Sabatini rendkívül jó kapcsolatot ápol a katalán edzővel, akivel rövid ideig dolgoztak is együtt a Románál.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
6 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik