Serie A: tiltakozott a rasszisták ellen, megbüntették

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 06:58
Az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A fegyelmi bizottsága kedden eltiltotta a sereghajtó Pescara középpályását, Sulley Muntarit, aki úgy tiltakozott a Cagliari szurkolóinak rasszista bekiabálásai ellen, hogy elhagyta a pályát.

A testület indoklása szerint a szardíniai klubot a szabályzat értelmében nem büntetik meg a vasárnapi eset miatt, mert a kétezer drukker közül csak körülbelül tíz sértegette a bőrszíne miatt a ghánai légióst.

Muntari a hajrában arra kérte a játékvezetőt, hogy a folyamatos rasszista bekiabálások miatt szakítsa félbe a meccset, de a bíró ezt nem tette meg, sőt reklamálás miatt sárga lapot adott a játékosnak. A középpályás tiltakozásképpen – engedély nélkül – elhagyta a pályát, amiért megkapta a második sárgáját, így egy mérkőzést ki kell hagynia.

Korábban a futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) felszólította az olasz ligát, hogy vonja vissza Muntari első sárga lapját, és határozottan lépjen fel annak érdekében, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő.

A fegyelmi testület a szurkolók rasszista magatartása miatt kedden megbüntette a Laziót és az Internazionalét, egyben figyelmeztetett, ha az eset egy éven belül megismétlődik, szektorbezárás vár a klubokra.

Az indoklás szerint hétezer Inter-drukker nagyjából nyolcvan százaléka szidalmazta a Napoli szenegáli középhátvédjét, Kalidou Koulibalyt, és akkor is hasonlóan magas volt az arány, amikor a Lazio fanatikusai az AS Roma német védőjét, Antonio Rüdigert szidták.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik