Roma: megvan Spalletti utóda, kinevezték az új vezetőedzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.13. 19:01
null
Eusebio Di Francesco öt év után hagyta el a Sassuolót (Fotó: AFP)
A Sassuolótól érkező Eusebio Di Francesco lett a Roma labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A 47 éves szakemberrel 2019-ig szóló szerződést kötöttek.

 

Eusebio Di Francesco az Interhez távozó Luciano Spalletti helyét veszi át a Románál. A 47 éves szakember 2012 óta volt a Sassuolo vezetőedzője, a fekete-zöldek az ő irányításával jutottak fel történetük során először a Serie A-ba, 2013-ban. Az élvonalban sorrendben a 17., a 12., a 6. és a 12. helyen végzett vele a Sassuolo.

Di Francesco ismerős közegbe érkezik, hiszen 1997 és 2001 között a Romában futballozott, részese volt a klub harmadik bajnoki címének a 2000–2001-es idényben.

„Nagyon nagy örömmel tértem vissza Rómába, hogy egy olyan csapatot irányíthassak, amely mindig közel állt a szívemhez. Hálás vagyok Pallotta elnök úrnak és a vezetőségi tagoknak ezért a lehetőségért” – mondta a játékosként 12-szeres olasz válogatott Di Francesco, aki kétéves szerződést írt alá régi-új klubjával.

„Új sportigazgatónk, Monchi úr választása Eusebio Di Francescóra esett. Hisszük, hogy az általa alkalmazott játékstílus fekszik majd a Romának” – nyilatkozta Jim Pallotta, a fővárosi klub elnöke.

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 17:26

Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

Minden más foci
2025.12.27. 09:43

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52
Ezek is érdekelhetik