Játékvezetés: BL-döntő, vb-döntő – visszavonult a 45 éves olasz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.06. 13:55
null
Nicola Rizzoli befejezte játékvezetői pályafutását (Fotó: AFP)
Befejezte a bíráskodást Nicola Rizzoli, a 2013-as BL-döntő és a 2014-es világbajnoki döntő játékvezetője. A 45 esztendős sportember az olasz bajnokság (Serie A) játékvezetői bizottságának fejeként folytatja pályafutását.

 

Az olasz játékvezető tíz éven át, 2007 és 2017 között tartozott a FIFA-keretbe, és karrierje során összesen 234 olasz bajnoki, 40 Bajnokok Ligája-, hét Európa-bajnoki, valamint négy világbajnoki mérkőzésen fújta a sípot. Ő vezette a 2010-es Európa-liga-döntőt (Atlético Madrid–Fulham 2–1), a 2013-as BL-finálét (Borussia Dortmund–Bayern München 1–2) és a 2014-es világbajnoki döntőt (Németország–Argentína 1–0) is.

A foglalkozását tekintve építészmérnök Rizzoli még egy évig folytathatta volna a bíráskodást, de a visszavonulás mellett döntött, és a Serie A játékvezetői bizottságának első embereként folytatja pályafutását.

A 45 esztendős bírót a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS kétszer (2014, 2015) választotta meg a világ legjobb játékvezetőjének, míg az olasz élvonalban egymást követő hat alkalommal látták a legjobbnak.

Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50