Serie A: a sereghajtó elnöke elképesztő magyarázatot talált

MTI MTIMTI MTI
2017.11.09. 21:14
A sereghajtó Benevento elnöke a boszorkányokat okolja az olasz labdarúgó-bajnokságban újonc csapat rossz szerepléséért.

„A problémák azokból a káros hatásokból erednek, melyeket mindig is emlegetnek a városunkkal kapcsolatban. Igen, a boszorkányokról beszélek. Babonás vagyok" – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című tekintélyes olasz sportnapilapban Oreste Vigorito.

A Benevento a Serie A mezőnyében egyedüliként továbbra is pont nélkül áll, vasárnap pedig beállított egy negatív európai rekordot, ugyanis 12 vereséggel eddig csupán egyetlen csapat kezdett: az angol élvonal 1930–1931-es idényében a Manchester United.

Vigorito arra utalt, hogy a települést a boszorkányok városaként szokták emlegetni. Az ősi legenda szerint a lakók úgy védekeztek ellenük, hogy seprűket vagy sót hagytak elalvás előtt a házuk küszöbén.

Ezzel arra kényszerítették a boszorkányokat – akik csak éjjel jelentek meg –, hogy megszámolják a seprűk szálait vagy a sószemeket, mielőtt belépnek, de napkelte előtt ez lehetetlen volt.

A klub címerében a mai napig látható egy seprűnyélen repülő boszorkány. A települést eredetileg Maleventumnak nevezték, aminek a jelentése: "rossz események helyszíne". Amikor a rómaiak Krisztus előtt 268-ban elfoglalták a területet, Beneventumnak nevezték át.

A klubelnök elmondta, bár még mindig pont nélkül állnak, nagyon sok dicséretet kapnak.

„A Juventust védekezni látni olyan volt, mint egy erkölcsi győzelem – utalt a legutóbbi meccsükre, melyet egygólos vezetés után 2–1-re veszítettek el a címvédő torinóiak otthonában. – Remélem, a Sassuolo ellen már a valódi siker is a miénk lesz. Egy biztos, bennmaradunk a Serie A-ban, mert nem adjuk fel.”

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19
Ezek is érdekelhetik