Olaszország: úgy tűnik, Ancelotti mégsem lesz olasz kapitány

Vágólapra másolva!
2018.04.29. 13:49
Mégsem Carlo Ancelotti lesz az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – a Corriere dello Sport című sportnapilap vasárnapi beszámolója szerint.

A római székhelyű újság értesülése szerint a Bayern Münchentől szeptemberben menesztett edző a múlt hét elején tárgyalt az olasz szövetség illetékeseivel, majd néhány nap gondolkodási időt kért, de végül nemet mondott a felkérésre, mert abban bízik, hogy hamarosan vezetőedzői állást kaphat az egyik európai élcsapatnál.

Közelmúltbeli brit és olasz sajtóhírek szerint Ancelotti az egyik legesélyesebb jelölt az Arsenal kispadjára, ahonnan Arsene Wenger több mint 21 év után távozik.

Ancelotti állítólag decemberben is visszautasította a felkérést, akkor azt mondta, büszke arra, hogy szóba került a neve, ám inkább maradna klubedző.

Az olasz válogatott előző kapitánya, Gian Piero Ventura novemberben lemondott, miután Svédországgal szemben elveszítették a világbajnoki pótselejtezőt, így nem jutottak ki a nyári, oroszországi tornára. Az Argentína és az Anglia elleni felkészülési mérkőzéseken megbízott edzőként Luigi Di Biagio irányította a nemzeti csapatot.

A Corriere dello Sport információi szerint a kapitányi posztra immár a szentpétervári Zenit vezetőedzője, Roberto Mancini az első számú jelölt, de képben van a Nantes-ot irányító Claudio Ranieri is. A döntést május 20-án hozzák meg az olasz szövetség ideiglenes vezetői.

A válogatott jelenleg a huszadik a nemzetközi szövetség világranglistáján, ami története legrosszabb helyezése.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

Foci vb 2026
2025.12.06. 12:06

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Giro d'Italia: a Fekete-tenger partján rajtol és Rómában zárul a 2026-os verseny

Kerékpár
2025.12.01. 19:16

Serie A: a Sassuolo legyőzésével tovább menetel a Como

Olasz labdarúgás
2025.11.28. 22:43

„Egy ilyen vereség nyomot hagyhat maga után” – Cristian Chivu az elbukott milánói derbiről

Olasz labdarúgás
2025.11.24. 10:03

Paquetá büntetőt rontott, Brazília nem bírt Tunéziával felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.11.18. 23:07

„A vb után lehet, hogy drágább leszek” – Ancelotti

Minden más foci
2025.11.18. 11:20

A Lazio elnöke papot hívott a sok sérülés miatt

Olasz labdarúgás
2025.11.16. 18:08
Ezek is érdekelhetik