Juve: az elnök Görögországba utazott, kedden bejelenthetik CR-t

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 16:10
null
Cristiano Ronaldo Görögországban nyaral a családjával (Fotó: Twitter)
Több, egymástól független forrásból értesülő külföldi médium is beszámolt arról, hogy a Juventus elnöke, Andrea Agnelli Görögországba utazott, és az ott nyaraló Cristiano Ronaldóval találkozott.

 

A Sky Sports úgy tudja, hogy az elnök helikopterrel érkezett meg a kalamatai hotelbe, ahol a portugál klasszis megszállt családjával. Az angol oldal szerint Agnelli szeretné véglegesíteni az üzletet, bár Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes, valamint a két klub képviselői továbbra is tárgyalásban állnak egymással, vagyis még nem született meg a végleges megállapodás. Nem ez az első kapcsolatfelvétel a játékos irányába a torinóiak részéről, a La Gazzetta dello Sport már korábban megírta, hogy Massimiliano Allegri vezetőedző még pénteken beszélt telefonon Ronaldóval.

Mint ismert, a Juventus 100 millió euróért szerződtetné a portugál klasszist, aki állítólag elégedetlen azzal, hogy a Real Madridban „csupán” 21 millió eurót keres. Az olaszok évi 30 millió eurót ajánlanak a futballistának, aki egyelőre nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

FRISSÍTVE: A TF1, a France Football és több más forrás úgy értesült, megszületett a megállapodás, a hivatalos bejelentésre akár kedd este sor kerülhet. A legfrissebb fejlemények szerint a Juventus 105 millió eurót fizet Ronaldóért, aki négy évre szóló szerződést ír alá.

A Real Madrid kedden délután már el is köszönt Ronaldótól a hivatalos honlapján, és azt is közölte a spanyol klub, hogy az aranylabdás portugál a Juventusban folytatja a pályafutását – RÉSZLETEK ITT!

 




Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik