Serie A: a Barcelonától vett brazil védőt a Sassuolo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 21:24
A spanyol élvonalbeli Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy 6 millió euróért eladta brazil védőjét, Marlont a Serie A-ban szereplő Sassuolo csapatának.

A 22 éves védő 2016-ban lett a Barcelona játékosa, a felnőtt csapatban összesen három alkalommal lépett pályára. Közben szerepelt kölcsönben a francia Nice gárdájában is.

Ennek ellenére a katalánok a szerződésbe belefoglalták a visszavásárlási jogot, illetve a jövőben minden egyes eladásából 50 százalék lesz a részesedésük. Kivéve, ha Marlon legalább 50 meccsen pályára lép a Sassuolóban – ebben az esetben viszont az olasz klubnak még 6 millió eurót át kell utalnia a Barca bankszámlájára.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
10 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
10 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
13 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
15 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik