Serie A: Jobbak is lehetnének – Mertens a Juventusról

Vágólapra másolva!
2018.10.14. 14:55
null
Mertens még legalább két évet a Napoliban töltene (Fotó: AFP)
Az olasz első osztályú Napoli támadója, Dries Mertens beszélt a jelenlegi idényben történtekről, Maurizio Sarriról, és a jövőbeli elképzéseiről a La Gazzetta dello Sportnak.

 

„A Juventus remek játékosokat igazolt, még talán jobbakat, mint korábban, de őszintén szólva nem teljesen győztek meg eddig. Mi (Napoli) is ott leszünk a scudetto megszerzéséért folyó harcban, mert a torinói csapat egy idő után nehézségekbe fog ütközni” – mondta a bajnokságot hibátlan mérleggel vezető Juvéról Dries Mertens a La Gazzetta dello Sportnak.

A belga az olasz lapnak a Bajnokok Ligájáról és a szezon eleji gondokról is beszélt.

„Valóban nagyon nehéz csoportunk van, viszont be szeretnénk jutni az egyenes kieséses szakaszba, s a Liverpool elleni győzelem nagy önbizalmat adott nekünk. Ki voltam merülve a világbajnokság után, későn is érkeztem meg az idény előtti felkészülésre, nem volt könnyű periódus számomra. Beszéltem Carlo Ancelottival, és elmondtam neki, hogy az első pár meccsen, ha lehet, ne számítson rám kezdőként."

Végül volt edzőjéről, Maurizio Sarriról (aki jelenleg a Chelsea menedzsere), és a jövőjéről fogalmazta meg a gondolatait.

„Boldog vagyok, hogy az ő irányítása alatt futballozhattam, az a játékstílus, amit vele alkalmaztunk, nekem volt kitalálva. Azonban Ancelottival is remek viszonyt ápolok.”

„Kaptam ajánlatokat a nyáron, azonban egyiket sem gondoltam át. Nagyon örülök, hogy itt szerepelhetek a Napoliban, ezt mindig is hangoztattam, nem mellesleg a szerződésem még 2020 nyaráig tart. Ennek a megújításáról még nem tárgyaltunk; harmincegy éves vagyok, egyeseknek ez nem tűnik fel, de már kissé öregnek számítok."

A Serie A jelenlegi idényében eddigi nyolc mérkőzésen két gólnál jár a belga válogatott labdarúgó, aki a pénteken Svájc ellen 2–1-re megnyert Nemzetek Ligája-meccsen is kezdőként lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
17 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17
Ezek is érdekelhetik