Serie A: volt olasz szövetségi kapitány lett a Genoa edzője

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2018.12.07. 13:02
Cesare Prandellit, a korábbi olasz szövetségi kapitányt nevezte ki vezetőedzőjének a Serie A-ban szereplő Genoa.

A 61 éves szakember 2010 és 2014 között összesen 56 mérkőzésen dirigálta az olasz válogatottat. Irányítása alatt a 2012-es Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt a csapat, ott a spanyolok ellen szenvedett el 4–0-s vereséget.

Prandelli edzősködött még többek között a Románál, a Fiorentinánál és a Valenciánál is. Legutóbb az Al-Naszr (Egyesült Arab Emírségek) kispadján ült.

Olasz lapok úgy tudják, Ivan Juricnak még szerdán este, a harmadosztályú Virtus Entella elleni Olasz Kupa-mérkőzés után megköszönték a munkáját, miután a csapat büntetőpárbajban kikapott és így kiesett a sorozatból. A szakember – harmadik genovai ténykedése során – kevesebb mint két hónapig vezette az együttest.

A Genoa búcsújában nagy szerepet játszott az Entella magyar futballistája, Adorján Krisztián, aki a hosszabbítás utolsó pillanataiban egyenlített ki, és segítette büntetőpárbajhoz csapatát, majd saját 11-esét értékesítette.

A klub ugyan hivatalosan még nem adott tájékoztatást az edzőváltásról, ám Twitter-oldalán pénteken reggel bejegyzést tett közé a klub bázisára érkező Prandelliről.



OLASZ KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Genoa–Virtus Entella (III.) 3–3
(Piatek 27., 86. – mindkettőt 11-esből, Lapadula 110. – 11-esből, ill. S. Icardi 20., 83., Adorján 122.) – tizenegyesekkel: 6–7.
Továbbjutott a Virtus Entella.

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Másfél évtized után visszatért nevelőklubjához El Shaarawy

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 10:05

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19