Juventus: megerősítették, visszatér az uruguayi védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 15:38
Az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy Martín Cáceres az idény végéig kölcsönbe érkezik a Laziótól. Az átigazolásról korábban már Massimiliano Allegri vezetőedző is beszélt.

Cáceres a 2009–2010-es évadban, majd 2012-től 2016 júniusáig futballozott a Juventusban. Az uruguayi védő ezt követően fél idényt játszott az angol Southamptonban, az előző szezonban pedig a Hellas Verona játékosa volt, ám az együttes kiesett a Serie A-ból. Cáceres a Lazióba igazolt, amelynek színeiben a mostani kiírásban nyolcszor lépett pályára.

A 86-szoros uruguayi válogatott védő korábban rendkívül sikeres volt a Juventusszal: sorozatban ötször ünnepelhetett bajnoki címet a torinóiakkal, valamint két Olasz Kupát és három olasz Szuperkupát is nyert. Összesen 110 tétmérkőzésen lépett pályára, 7 gólt szerzett.

A Juventus az idény végéig kölcsönvette Cácerest a Laziótól, a fővárosiak 600 ezer eurót kapnak a transzferért.

A torinóiak belső védője, Medhi Benatia Katarba igazolt, míg Leonardo Bonucci megsérült a vasárnapi, Lazio elleni bajnokin.


Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
4 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
17 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
20 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik