Hertha: olasz sztárcsapat viszi Dárdai kulcsjátékosát a nyáron?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 11:36
null
Valentino Lazaro Olaszországban köthet ki a nyáron (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülések szerint a Napoli a nyáron megpróbálja szerződtetni Valentino Lazarót, a Hertha BSC labdarúgóját.

 

Az osztrák válogatott szélső kapcsán az elmúlt hónapokban több csapat érdeklődéséről is lehetett olvasni – emlegették a West Ham Unitedet, miután Manuel Pellegrinit, a gárda menedzserét a beszámolók szerint lenyűgözte Lazaro kreativitása és a képességei, ezt követően pedig a játékos ügynöke állítólag felajánlotta a Milannak és az Internek is a 22 esztendős futballistát.

Most a mondonapoli.it nevű portál a Tuttosportra hivatkozva cikkez arról, miszerint a nyáron a Napoli első számú célpontja Valentino Lazaro lesz – a nápolyiak a védelem jobb szélén szereplő Elseid Hysajt pótolnák, aki kulcsjátékosnak számít Carlo Ancelotti együttesében, ám az albán védő várható távozásáról egyre többet lehet olvasni a nemzetközi sportsajtóban.

Az olaszok úgy tudják, hogy a Napoli 20 millió eurót fizetne a Hertha szélsőjéért.

A támadóként, középpályásként és védőként is bevethető Lazaro ebben az idényben eddig 23 összecsapáson lépett pályára, ezeken kétszer volt eredményes, emellett kiosztott négy gólpasszt is. Lazaro értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 17 millió euróra becsüli, szerződése 2021 nyaráig érvényes a Herthával, amely általában nyitott játékosai eladására – persze csak a megfelelő áron.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:48

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik