Juventus: 120 millió eurós ajánlat a 19 éves portugálért?!

2019.03.05. 16:33
Az As értesülése szerint a Serie A-ban szereplő Juventus a nyáron 120 millió eurós ajánlatot tesz a Benfica portugál tehetségéért, Joao Félixért.

A lap szerint az újabb bajnoki cím kapujába érő torinóiak vannak a legjobb helyzetben a 19 éves labdarúgó kegyeiért folytatott versenyfutásban, és nem hezitálnak kifizetni a kivásárlási záradékban szereplő összeget.

Az As szerint a Juve sportigazgatója, Fabio Paratici már tárgyalásokat kezdett Torinóban a Benfica elnökével, Luis Felipe Vieirával és a játékos ügynökével, Jorge Mendessel.

A balszélsőként is bevethető támadó középpályás ebben az idényben eddig 11 gólnál és hat gólpassznál jár.

Az As továbbá úgy tudja, hogy a portugálok 21 éves védőjét, Rúben Diast is szívesen a keretében látná a Juventus, az ő vételára 60 millió euró körül mozoghat majd.

Legfrissebb hírek

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27