Napoli: megnyugtató kép a meccs közben összeeső Ospináról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.18. 19:10
Mint ismert, ijesztő eset árnyékolta be vasárnap a gólokban gazdag Napoli–Udinese (4–2) mérkőzést: a hazaiak kapusa, David Ospina a meccs közben összeesett, miután egy szerencsétlen ütközés során az ellenfél játékosa, Ignacio Pussetto véletlenül fejbe rúgta. Hétfőn megnyugtató hír érkezett a kapus állapotáról.

Ospina felesége, a modell Jesica Sterling osztott meg egy képet az Instagramon, melyen az látható, hogy a kapus már otthonában lábadozik két gyermekükkel, Dulce Maríával és Maximilianóval.

„Elmondhatom, hogy David sokkal jobban van, már otthon vagyunk, egy kicsit megnyugodtunk, várjuk, hogy teljesen elmúljon a rémület” – írta Sterling a fotóhoz.

Emlékeztetőül:
a Napoli–Udinese mérkőzés elején egy szerencsétlen ütközés következtében az egyik vendégjátékos, Pussetto már nem tudta átugrani a kapujából kivetődő kolumbiai Ospinát, és véletlenül fejbe rúgta. A kapust ápolni kellett, bekötözték a fejét, de folytatni tudta a meccset. Ám az első félidő hajrájában egyszer csak összeesett, látszólag az eszméletét is elveszítette egy időre. Sokáig a pályán ápolták, majd azonnal kórházba kellett szállítani. A Football Italia híre szerint a kórházban a CT-vizsgálatok megerősítették a fejsérülést az Arsenaltól kölcsönkapott kapusnál.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ
Napoli–Udinese 4–2 (Younes 17., Callejón 26., Milik 57., Mertens 69., ill. Lasagna 30., Fofana 36.)

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46