Roma: London helyett Milánóban köthet ki a gólvágó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.18. 17:43
null
Edin Dzeko az Inter mezére válthatja a Romáét? (Fotó: AFP)
A Football Italia és a La Gazzetta dello Sport egybehangzóan állítja, hogy Edin Dzeko nem tér vissza Angliába, a bosnyák támadó ugyanis nemet mondott a West Ham United ajánlatára, és inkább Olaszországban akar maradni. A 33 éves labdarúgó menedzserével az Internazionale vette fel a kapcsolatot a Gazzetta forrásai szerint.

 

Dzeko 2015 nyarán – először kölcsönben, majd egy évvel később végleg – került Rómába, azóta 129 bajnoki mérkőzésen 61 találatot szerzett. Jelenlegi kontraktusa 2020 nyarán jár le, ám az olaszok úgy tudják, a Roma nem tervez vele hosszabbítani. Sőt, megfelelő ajánlat esetén már a nyáron pénzzé tenné.

Korábban hosszú heteken át a West Ham Unitedet emlegették a rutinos csatár legfőbb kérőjeként, most pedig az Internazionale érdeklődése került előtérbe. A Gazzetta szerint a menedzsmentjén keresztül már fel is vették a kapcsolatot Dzekóval, akit érdekel a milánói kihívás. Ugyanakkor van egy feltétele: csakis Mauro Icardi távozása esetén menne az Interhez.

Dzeko piaci értékét 23 millió euróra taksálja a Transfermarkt. Ennél valószínűleg kisebb összegért is elengedné a Roma.

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42