Inter: a Juventus sikeredzője válthatja Spallettit – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 16:36
null
Antonio Conte visszatérhet Olaszországba (Fotó: AFP)
Angol és olasz források egybehangzóan állítják, nyártól visszatérhet Olaszországba és a Serie A-ban vállalhat munkát Antonio Conte, aki legutóbb a Chelsea-nél dolgozott. A tréner fizetési igénye azonban még jelenthet gondot: sajtóhírek szerint 10 millió eurót szeretne keresni idényenként – ezzel pedig a liga legjobban fizetett edzője lenne.

 

Luciano Spalletti alatt hosszú ideje inog az Internazionale kispadja. A tar fejű olasz edző bár jelen állás szerint a dobogóra vezeti a milánói együttest, több botrányt sem tudott megelőzni a klubon belül. Legutóbb Mauro Icardival került összetűzésbe, majd az argentin támadó két hónapig nem volt hajlandó pályára lépni a csapatban – hivatalosan térdsérülés gyötörte. Állandóak az öltözői civódásokról szóló hírek is, az Inter öltözőjében teljesen megbomlott az egység, az olaszok, a dél-amerikaiak és a balkáni légiósok külön-külön klikket alkotnak.

Ezen a káoszon kellene nyártól valakinek úrrá lennie, aki jó eséllyel nem Spalletti lesz. Az első számú jelölt a helyére a Juventusszal 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is olasz bajnoki címet szerző Antonio Conte, aki 2018 nyara óta munka nélkül van, akkor menesztették a Chelsea-től, amellyel 2017-ben Angliában szintén bajnoki címet ünnepelt.

A legnagyobb kérdést Conte fizetése jelenti – erről már a Daily Mail ír –, ugyanis 10 millió eurót szeretne a szolgálataiért cserébe, amivel a Serie A legjobban fizetett edzője lenne egy csapásra. A Juventus trénere, Massimiliano Allegri egy 2018-as kimutatás szerint 7.5 millióval vezet most.

Spalletti 4.5 millió eurót visz haza jelenleg.

Legfrissebb hírek

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik