Edzősors: Allegri egy évig biztosan nem vállal újabb munkát

MTI MTIMTI MTI
2019.06.14. 10:06
null
Egy évig búcsút int a kispadnak (Fotó: AFP)
A következő idényben nem vállal munkát Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának eddigi vezetőedzője, aki öt év után távozott a torinói együttestől.

 

Az 51 éves szakember egy milánói rendezvényen árulta el, hogy nem akar dolgozni egy évig, mert szeretne a magánéletére koncentrálni a következő hónapokban. Mint mondta, az elmúlt 15 évben folyamatosan dolgozott, ami kiszívta belőle az erőt.

Allegri 2004-ben az olasz negyedosztályban kezdte edzői karrierjét, majd az AC Milannal olasz bajnokságot nyert, 2014-ben pedig a Juventus irányítását vette át, s a torinói klub történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Vezetésével a csapat mind az öt szezonban megszerezte a bajnoki címet, az első négyben az Olasz Kupát is megnyerte, s kétszer jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A Juventus májusban jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontják Allegri szerződését, akinek utódja várhatóan Maurizio Sarri, a Chelsea trénere lesz.

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
18 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
23 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51