Serie A: Nagy Dominik mellett egy Vidi-játékosra fájhat a Brescia foga – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.06.30. 18:05
null
Nagy Dominik válogatott mezben a horvátok elleni Eb-selejtezőn (Fotó: Török Attila)
Két különböző olasz hírportál is a Mol Vidi FC-hez és a Bresciához köthető átigazolási értesüléseiről számolt be: az egyikben Nagy Dominik, míg a másikban Boban Nikolov a főszereplő.

 

Olasz sajtóhírek szerint az olasz élvonalba feljutó Brescia szívesen látná soraiban a Legia Warszawa magyar légiósát, Nagy Dominiket. A Calciomercato.it úgy tudja, hogy az olasz csapat igen élénk érdeklődést mutat a magyar válogatott középpályása iránt, akinek árát 2.5 millió euróra taksálják.

Emellett hozzáteszik: elsősorban kölcsönvételben gondolkodnak, amely akkor jöhet össze, ha Nagy előbb a Mol Vidibe igazol, ugyanis a Brescia remek kapcsolatot ápol a székesfehérvári klubbal.

A Székesfehérvárra igazolásnak lehet némi alapja, mert néhány hete mi is jeleztük: úgy tudjuk, a 24 éves középpályás képben van a Vidinél.

Ugyanakkor szintén olasz portálok szerint bonyolíthatja a dolgot, hogy a Brescia nemcsak Nagy Dominikkel, hanem egy székesfehérvári játékossal, Boban Nikolovval is szemez. A Tuttomercatoweb szerint olyannyira, hogy az elkövetkező napokban 1 millió eurós ajánlatot is tehetnek az északmacedón középpályásért a székesfehérváriaknak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben FTC), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Réti Patrik (?, BFC Siófok), Szabó Bence (?, DVTK), Tóth Bence (?, Vasas FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Halmai Ádám (Haladás, próbajáték), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nyári Patrik (Haladás, próbajáték), Pascal Struijk (holland, Leeds United – Anglia), Zsóri Dániel (DVSC)
Távozók: Bévárdi Zsombor (Vasas-kölcsön után DVSC), Joan Campins (spanyol, lejár a szerződése), Hársfalvi András (lejár a szerződése), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic
(bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd), Boban Nikolov (északmacedón, Brescia – Olaszország)

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
5 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
8 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik