Inter: olasz válogatott középpályást vettek kölcsön – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 19:31
null
Stefano Sensi kölcsönbe került az Interhez (Fotó: AFP)
A hétfői dupla igazolás (Diego Godín és Valentino Lazaro) után újabb érkezőt jelentett be az Inter labdarúgócsapata, amely kölcsönvette a Sassuolo futballistáját, Stefano Sensit.

 

A 23 éves, kétszeres olasz válogatott középpályás megvásárlására opciós joga lesz az Internek, s bár az anyagiakat nem érintette a klubok közleménye, egybehangzó itáliai sajtóhírek szerint a milánói egylet 5 millió eurót fizet a kölcsönért, és 20-22 millió euró körüli összegért szerezheti meg végleg a játékost. Az olasz médiában emellett azt is tudni vélik, hogy cserébe az U20-as válogatott balhátvéd Marco Sala a Sassuolónál folytatja, érte 5 millió eurót kap az Inter.

Sensi 28 bajnokin két gólt és négy gólpasszt jegyzett a mögöttünk hagyott bajnoki idényben. Jó teljesítményének köszönhetően tavaly novemberben bemutatkozhatott az olasz válogatottban, márciusban pedig megszerezte első gólját a Liechtenstein elleni Eb-selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik