Serie A: eldőlt Icardi sorsa az Internél – övé a 7-es mez

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 08:18
null
Eldőlt Mauro Icardi sorsa az Internél (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Inter megerősítette, hogy Mauro Icardi a 7-es számú dresszben játszik a 2019–2020-as idényben.

 

A milánói együttes péntek este a hivatalos honlapján tudatta, hogy a hétvégén a Lecce ellen rajtoló bajnoki idényben mely játékos hányas számú dresszt viseli majd, a felsorolásban pedig hamar, a 7-esnél felbukkan Mauro Icardi neve – a közlemény rámutat, hogy hiába az elmúlt hónapok balhéi, az Internél meggondolták magukat, s Antonio Conte vezetőedző is számol a problémás támadóval.

Icardi sorsa olyannyira biztosnak tűnik, hogy a bajnoki nyitány előtt a legfrissebb hírek szerint már az első csapattal készült, igaz, az olasz szakértők azt jósolják, hogy a Lecce elleni keretbe még biztosan nem nevezi őt Conte.

Az argentin gólzsákot az elmúlt hetekben többek között a Juventusszal és a Napolival is összeboronálták, ám az Icardi-saga a jelek szerint véget ért.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik