Juventus: „Bűnösnek érzem magam, amikor ennyi pénzt elköltök”

H. D.H. D.
2019.09.13. 16:36
null
Alex Sandro rosszul érzi magát amiatt, hogy egy este alatt 300 vagy 400 eurót is elkölt (Fotó: AFP)
Alex Sandro, a Juventus brazil labdarúgója egy brazil újságírónak adott hosszabb interjút, amelyben arról is beszélt, „bűnösnek” érzi magát, amikor egy este alatt 300 vagy 400 eurót (100–130 ezer forintot) is elkölt.

 

„Tizenöt évesen még csak száz dollárt kerestem havonta, de az Athletico Paranaensénél fizették a szállásomat, az ellátásomat és a taníttatásomat is, így általában a felét elköltöttem, a másik felét félreraktam. Később már háromszáz dollárt kaptam havonta, ezt a szüleimnek adtam, hogy fedezni tudják a házukkal kapcsolatos kiadásokat. Vehettem volna belőle magamnak valamit, de inkább a családomnak segítettem” – idézi a Marca Alex Sandrót.

„Manapság sokszor előfordul, hogy elmegyek szórakozni a családommal, és egy nap alatt elköltök háromszáz vagy négyszáz eurót. Aztán arra gondolok, hogy ez mennyi brazil reállal egyenlő, és emiatt bűnösnek érzem magam, hogy egy este alatt ennyi pénzt elköltök” – fogalmazott a Juventus bal oldali védője.

Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23