Gyász: 76 éves korában elhunyt a Sassuolo tulajdonosa

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 16:20
null
Giorgio Squinzi (1943–2019)
Hosszan tartó betegség után szerda este elhunyt Giorgio Squinzi, az olasz élvonalbeli Sassuolo elnöke, aki a kilencvenes éves években az édesapja által alapított építőipari anyagokat gyártó cége tulajdonosaként a Mapei profi országúti kerékpáros csapat elnökeként vált ismertté – adta hírül az olasz futballklub hivatalos honlapja.

Giorgio Squinzi 1943-ban született Cisano Bergamascóban, hat évvel azután, hogy édesapja megalakította az építőipari anyagok gyártásával foglalkozó cégét, a Mapeit. Squinzi 1976-ban a vállalat elnöke lett, s 1993-ban lett az akkor Eldor-Viner névre hallgató kis kerékpároscsapat névadó szponzora, amely 1994 májusában összeolvadt a Clas-Cajastur istállóval és Mapei-Clas néven hamar a világ legeredményesebb profi országúti kerékpáros csapata lett.

A Mapei tíz év után a sportág megoldatlan kérdése, a dopping miatt elhagyta a csapatot, ám Squinzi nem szakadt el a sportvilágtól, többségi tulajdonosa lett az akkor a Serie C2-ben, az olasz negyedosztályban szereplő Sassuolónak, amely irányítása alatt 2013-ban feljutott a Serie A-ba, a 2016–2017-es idényben kiharcolta az Európa-ligás szereplést, s a csoportkörig jutott, ahol a 4. helyen zárt.

Squinzi halála miatt elképzelhető, hogy a klub a pénteki, Brescia ellen esedékes bajnoki mérkőzése elhalasztását kéri, erről csütörtök délután a későbbi órákban születhet döntés. Ha elhalasztják, úgy minden valószínűség szerint december 11-én pótolhatják a bajnokit.

Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A mindenesetre annyit közölt, hogy a hétvégi fordulóban valamennyi bajnoki mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik Squinzi előtt tisztelegve.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
10 órája

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35

A Como kiütése után élre állt az Inter

Olasz labdarúgás
2025.12.06. 22:49

Serie A: a Sassuolo legyőzésével tovább menetel a Como

Olasz labdarúgás
2025.11.28. 22:43

Füttykoncert Torinóban: kiütéses győzelmet aratott a Como a „bikák” ellen

Olasz labdarúgás
2025.11.24. 20:38

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Lazio sikerével már hat meccse veretlen

Olasz labdarúgás
2025.11.03. 22:53

Szép gólokkal nyert Cagliariban a Sassuolo

Olasz labdarúgás
2025.10.30. 20:35
Ezek is érdekelhetik