Serie A: Cornelius triplájával gálázott a Parma a Genoa ellen

Vágólapra másolva!
2019.10.20. 21:24
null
Cornelius (jobbra) döntő csere volt (Fotó: forzaitalianfootball.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 8. fordulójában vasárnap kora este a Parma 5–1-re legyőzte a Genoát – köszönhetően elsősorban a szünet előtti és utáni percekben összességében mesterhármasig jutó dán Andreas Corneliusnak, aki amúgy csereként lépett pályára.

Arra talán még a 25-szörös dán válogatott csatár, Andreas Cornelius sem gondolt, hogy ő lesz a Genoa elleni mérkőzés hőse, mivel a találkozó előtt csak a Parma kispadjára volt jelölve, miközben az előző hat bajnokin rendre a kezdőben szerepelt. Végül aztán úgy alakult, hogy a 12. percben máris pályára léphetett, merthogy Roberto Inglese megsérült, és Roberto D'Aversa őt küldte be a helyére.

Hősünk pályára lépése után kétszer is vezetést szerezhetett volna, ám a 38. percben Juraj Kucka volt az, aki a találkozó első gólját szerezte, négy perc múlva viszont a dán is feliratkozott a góllövőlistára, majd az első félidő ráadásában ismét betalált, így 3–0-s hazai előnnyel fordulhattak a csapatok.

Cornelius és a Parma a szünet után sem állt le: a dán az 50. percben megszerezte harmadik gólját is – az első félidő háromperces ráadását is beleszámítva összese 11 játékperc alatt jutott el mesterhármasig.

Két perc múlva ugyan a Genoa szépített Andrea Pinamonti révén, ám a visszakapaszkodáshoz már nem volt ereje. Az 5–1-es végeredményt a 79. percben állította be Dejan Kulusevski.

A Parma 2005 májusa, a Livorno ellen 6–4-re megnyert bajnoki óta első alkalommal szerzett legalább öt gólt egy bajnokin, míg a Parma színeiben legutóbb 2013 márciusában Amauri ért el mesterhármast a bajnokságban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ
Parma–Genoa 5–1
(Kucka 38., Cornelius 42., 45+1., 50., Kulusevski 79., ill. Pinamonti 52.)

KORÁBBAN
Cagliari–SPAL 2–0 (Nainggolan 9., Farago 67.)
Sampdoria–Roma 0–0
Udinese–Torino 1–0 (Okaka 42.)
Sassuolo–Internazionale 3–4 (Berardi 16., Caputo 74., Boga 81., ill. L. Martínez 2., 70. – a másodikat 11-esből, R. Lukaku 38., 45. – a másodikat 11-esből)
KÉSŐBB
20.45: Milan–Lecce (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 15–7 +8 22
2. Internazionale 8 7 1 18–7 +11 21
3. Atalanta 8 5 2 1 21–13 +8 17
4. Napoli 8 5 1 2 17–10 +7 16
5. Cagliari 8 4 2 2 12–7 +5 14
6. Roma 8 3 4 1 12–10 +2 13
7. Lazio 8 3 3 2 16–9 +7 12
8. Parma 8 4 4 13–11 +2 12
9. Fiorentina 7 3 2 2 12–10 +2 11
10. Torino 8 3 1 4 10–11 –1 10
11. Udinese 8 3 1 4 4–6 –2 10
12. Bologna 8 2 3 3 10–11 –1 9
13. Verona 8 2 3 3 6–7 –1 9
14. Milan 7 3 4 6–9 –3 9
15. Sassuolo 7 2 5 14–16 –2 6
16. Brescia 6 2 4 7–9 –2 6
17. Lecce 7 2 5 7–15 –8 6
18. SPAL 8 2 6 6–15 –9 6
19. Genoa 8 1 2 5 9–20 –11 5
20. Sampdoria 8 1 1 6 4–16 –12 4
Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
14 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
2025.09.08. 09:30

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik