Serie A: az alkotó szerint a majmos plakát telitalálat

K. Zs.K. Zs.
2019.12.18. 14:43
null
Simone Fugazzotto már májusban posztolta az Instagramon a most támadások kereszttüzébe kerülő plakátot (Fotó: AFP)
Címkék
A Serie A vezetője bocsánatot kért a minap bemutatott „majmos” plakátokért, az alkotó azonban éppen a heves kritikákat látván érzi úgy, hogy telibe találta a problémát, az olasz labdarúgó-bajnokságot (is) fertőző rasszizmust.

 

Mint beszámoltunk róla, az olasz bajnokság három majmot ábrázoló plakátra építette rasszizmus elleni legújabb kampányát, és egyes híres klubok (Milan, Roma), valamint civil szervezetek is erősen helytelenítették a valóban létező probléma effajta megközelítését.

„Átgondoltam, ez valóban nem a megfelelő megoldás – reagált közleményében a liga ügyvezetője, Luigi De Siervo. – Nem kérdőjelezhető meg ugyanakkor a Serie A harca mindennemű rasszista megnyilvánulással szemben, és az sem, hogy feltett szándékunk kiirtani ezeket a jelenségeket szeretett bajnokságunkból.”

De Siervo hozzátette: hivatalos kampányuk nem azonosítható Simone Fugazzotto munkájával, tovább dolgoznak rajta, és február végére előállnak a végleges koncepcióval.

A majommotívumot munkássága során régóta és visszatérően használó olasz művész, a 36 esztendős Simone Fugazzotto elismeri, hogy az általa megfogalmazott üzenet sokak számára „túl bonyolult” lehetett, ugyanakkor éppen a reakciók erősítették meg abban, hogy a megfelelő eszközt választotta.

„Másként szerettem volna megfogalmazni az üzenetet, úgy, hogy valóban harcra ingereljen a rasszizmus ellen, valódi vitára, őszinte megnyilvánulásokra ösztökélje az embereket, nem pedig a hagyományos módon, amellyel sajnos már senkit sem lehet megszólítani – magyarázta. – Úgy voltam vele, ha képtelenek vagyunk megértetni a célközönséggel, hogy mindannyian emberek vagyunk, kifordítom a majommotívumot, és azt állítom, hogy mindannyian majmok vagyunk. A lényeg az azonosság, az egyenlőség, az, hogy nincs köztünk különbség.”

Fugazzotto leszögezte: büszke az alkotására, mert a visszhangok alapján úgy érzi, megtalálta azt a formanyelvet, ami valóban segítséget jelent a rasszizmus problémakörének kitárgyalásához, a megoldás megtalálásához.

„Megértem, hogy a liga igyekszik kitáncolni az üzenet mögül, de én bizonyosan nem teszek így, mert mélyen hiszek benne” – tette hozzá.

Stella Romagnoli olasz hirdetési szakember szerint a felháborodás abból fakad, hogy egy kétségkívül érvényes üzenetet hordozó műalkotást, egy művészi megnyilvánulást próbáltak felhasználni „hétköznapi” reklámként. Ez az ő megfogalmazásában úgy sült el, „mintha ógörög nyelven próbálták volna megszólítani a stadionok mai közönségét egy olyan rendkívül fontos témában, mint a rasszizmus elleni küzdelem”.

Legfrissebb hírek

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
15 órája

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
18 órája

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 22:40

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 17:52

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36
Ezek is érdekelhetik