Serie A: „Black Friday” – megdöbbentő címlap az olasz sportnapilaptól

CS. M.CS. M.
2019.12.05. 10:00
null
Megosztó címmel jelent meg az olasz lap
A Corriere dello Sport nevű olasz sportnapilap „Black Friday” felirattal jelent meg csütörtök reggel, a címlap főszereplői Romelu Lukaku (Inter), valamint Chris Smalling (AS Roma). Ennek apropója nem más, mint a pénteken 20.45-től kezdődő olasz bajnoki rangadó a két együttes között.

Az olasz futballban különösen érzékeny téma a rasszizmus, hiszen a közelmúltban több, ehhez kapcsolódó botrány is kitört a bajnoki mérkőzéseken. Az olasz lap ehhez képest az elsőre igencsak meghökkentő „Black Friday” címlappal jelent meg, ám a mellé írt szöveg árnyalja a képet.

A Corriere dello Sport a cím után azzal folytatja, hogy Lukaku, valamint Smalling is a nyáron érkezett az új klubjához, ráadásul mind a ketten a Manchester Unitedból. Ezen felül rendkívül fontos tagjává váltak az új egyesületüknek, valamint jóval előrébb tart velük az Inter és Roma, mint a legutóbbi idényben. Kiemelik továbbá, hogy Lukaku és Smalling is sokat küzd a rasszizmus ellen.

Az olvasók véleménye ennek ellenére is alaposan megoszlik a hozzászólások alapján. Valaki a szövegkörnyezettől függetlenül is kifejezetten erős, botrányos címnek tartja a „Fekete Péntek” megnevezést, mások egyszerűen olvasócsalogató címként emlegetik, de vannak olyanok is akik teljesen ártalmatlannak tartják.

Az AS Roma hivatalos közösségi oldala egyébként igencsak aktív, ráadásul a humort sem veti meg. A „farkasok” természetesen ezt a címlapot sem hagyhatták szó nélkül. Az Inter még nem reagált.

Az európai rasszizmusellenes szervezet (FARE) sem ment el szó nélkül az olasz sportnapilap címadása mellett. „A média táplálja a rasszizmust nap mint nap” – így jelent meg egy bejegyzés a szervezet oldalán.

A Serie A-ban visszatérő probléma a rasszizmus: az elmúlt időszakban többek között Romelu Lukaku és a Bresciában futballozó Mario Balotelli is azt nyilatkozta, inzultálták a lelátóról mérkőzés közben. Múlt héten mind a 20 olasz élvonalbeli klub aláírta azt a nyílt levelet, amelyben deklarálják a közös szándékot a rasszizmus visszaszorítására. Az Internazionale is reagált a Corriere dello Sport címlapjára. „A labdarúgás szenvedély, kultúra, testvériség. Most és mindenkor elzárkózunk a diszkriminációtól.”


A Corriere dello Sport cikkében némi magyarázattal szolgál a címre. „Lukaku és Smalling, a korábbi manchesteri csapattársak – az Inter és a Roma jelenlegi példaképei – egymás ellen: a Scudetto és a Bajnokok Ligája-szereplés lesz a tét. A huhogó idióták arcába kell kiabálni, úgy, mint a gyerekek. Fekete péntek lesz, de ez nem az a szokásos idény végi leárazás.”

Később az AC Milan is reagált közösségi oldalán. „Teljesen elfogadhatatlan a rasszizmus ilyesfajta figyelmen kívül hagyása. Nem maradunk csendben ebben az ügyben...”


Ön mit gondol a Corriere dello Sport címlapjáról? Mondja el véleményét a hozzászólások között!

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ, PÉNTEK
20.45:
Inter–Roma (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53