Napoli: 25 millió euróért igazoltak szlovák játékost Hamsík ajánlására

I. M.I. M.
2020.01.15. 15:59
null
Stanislav Lobotka (jobbra) a Celta Vigót elhagyva a Napolihoz igazol (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette Stanislav Lobotkát. A szlovák válogatott középpályás sajtóhírek szerint mintegy 25 millió euróért érkezik a Celta Vigótól, és 2024 nyaráig szóló megállapodást kötött új klubjával.

 

A szlovákiai Trencsénben nevelkedett Stanislav Lobotka 2017 nyarán a dán Nordsjaellandtól – ahová 2015-ben szerződött – igazolt a Celta Vigóhoz 5 millió euróért. A spanyol csapatnál meghatározó játékossá vált, az elmúlt két és fél évben 90 mérkőzésen lépett pályára, egy gólpasszt jegyzett. Védekező középpályásként kiemelendő, hogy a pályán töltött több mint 7200 perce alatt mindössze öt sárga lapot kapott a galíciai együttes színeiben, pirosat pedig egyet sem.

A 25 éves futballista szerződésében 50 millió eurós kivásárlási ár szerepelt. A Napoli 2018-ban – a klublegenda és honfitárs, Marek Hamsík javaslatára – már tett egy kísérletet Lobotka megszerzésére, akkor a Celta Vigo visszadobta az olaszok 35 millió eurós ajánlatát. Idén ismét nekifutottak a nápolyiak, és ezúttal sikerrel jártak: egybehangzó sajtóhírek szerint 25 millió eurós átigazolási díjban egyeztek meg a felek.

A szlovák labdarúgó a Napoli második téli szerzeménye: az első Diego Demme volt, a védekező középpályás az RB Leipzigtól érkezett 12 millió euróért Gennaro Gattuso csapatához.

Stanislav Lobotka 22-szeres szlovák válogatott, a tavaly zárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban mindkét, Magyarország elleni mérkőzést végigjátszotta.


Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

El: simán nyert a Sparta, Nego nélkül okozott meglepetést az Omonia

Európa-liga
2026.09.16. 20:41

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Berke Balázs vezet Negóéknak az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.14. 14:27

Hiába vezetett, csak ikszelt a Celta a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:02

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37