Milan: hivatalosan is bejelentették, kirúgták Bobant

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 18:20
null
Már nem Zvonimir Boban a Milan szakmai gazgatója (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan menesztette Zvonimir Boban szakmai igazgatót.

 

A piros-feketék által szombaton kiadott közlemény szerint a horvát szakember szerződését azonnali hatállyal felbontották. A klub hozzáteszi, hogy Stefano Pioli vezetőedző iránt töretlen a bizalom, s az idény végéig biztosan ő irányítja a Milant.

Mint megírtuk, Ivan Gazidis, a piros-feketék ügyvezető igazgatója az előző héten arról beszélt, hogy semmiféle nézeteltérés sincs a Milan vezetőségében, amire az 51 esztendős Boban később nyilvánosan reagált, s elmondta, hogy igenis vannak ellentétek.

Boban nyíltan kritizálta Gazidist és az Elliott Managementet, miután tudomást szerzett arról, hogy a vezetőség felvette a kapcsolatot Ralf Rangnickkal, erről azonban őt és Paolo Maldinit senki sem tájékoztatta.

Boban elmondta, ez „tiszteletlen, emellett nem is volt elegáns lépés” a vezetőségtől. Hozzátette, hogy ezek után minél előbb szorgalmazni fog egy személyes találkozót a tulajdonosi körrel. A csúcstalálkozót a felek hamar meg is ejtették, ami után az olasz sajtó már napok óta kész ténykényt kezelte, hogy Bobant kirúgja a Milan.


 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
6 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
11 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik