Serie A: a klubok megszavazták a játékosok fizetéscsökkentését

Vágólapra másolva!
2020.04.06. 17:21
null
A Serie A csapatai megszavazták a játékosok fizetéscsökkentését (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) klubjai egyhangúlag megszavazták a játékosok fizetéscsökkentését.

 

Az élvonal szervezői hétfőn rendkívüli ülést tartottak, amelyre azért került sor, mert első körben nem sikerült megállapodniuk az Olasz Játékos-szakszervezettel (AIC) a futballisták fizetésének csökkentéséről.

A telefonos válságértekezleten a Serie A 20 klubjának képviselője vett részt, a beszámolók szerint pedig egyhangú döntés született, mely szerint ha az idényt befejezik, a játékosok fizetése mintegy 17 százalékkalcsökken, ha viszont már lejátszani sem sikerül a jelenlegi kiírást, akkor a labdarúgók 30 százalékkal kapnak kevesebbet az eredeti jövedelmüknél.

A szavazáson a maximális húszból 19 együttes képviselője voksolt névtelenül, a Juventus viszont nem, mivel a„zebrák” már korábban megállapodtak a felnőttcsapat tagjaival a fizetéscsökkentésről.

A „bérvágást” egyelőre nem lehet hivatalosnak tekinteni, a következő lépésben ugyanis még a játékosoknak is rá kell bólintaniuk a most megszavazott engedményekre.

A szervezők továbbá tudatták: az UEFA-val, az Olasz Labdarúgó-szövetséggel és az Európai Klubszövetséggel közösen kitartanak szándékuk mellett, miszerint mindenképp befejeznék a 2019–2020-as idényt, ám erre csak akkor kerülhet sor, ha az egészségügyi feltételek, valamint a kormány döntései ezt lehetővé teszik. Addig is folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket.

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
9 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
8 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik