Serie A: fizetési plafont vezetnek be a Románál?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 17:31
null
Az AS Románál fizetési plafont vezetnek be (Fotó: AFP)
Az AS Roma labdarúgócsapata fizetési plafont vezet be az újonnan érkező játékosok számára.    

 

A La Gazzetta dello Sport című sportnapilap értesülése szerint a klub vezetősége 3 millió euróban határozta meg a legnagyobb évi keresetet. Erre azért volt szükség, mert ebben az idényben 160 milliós bérköltsége van az egyesületnek a játékosok felé, miközben jelen állás szerint a fővárosiak egymás után másodszor maradnak le a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről.

Az AS Romának így nem lesz könnyű megszereznie a kiszemelt futballistákat a nyári átigazolási időszakban, mert a spanyol Pedro és a brazil Willian a Chelsea-nél, míg a belga Jan Vertonghen a Tottenham Hotspurnél ennél többet keres.

A rómaiak úgy próbálják majd magukhoz csábítani a futballistákat, hogy különböző célprémiumokkal lehet többet keresni a kijelölt fizetési plafonnál, ilyen a bajnoki cím, az Olasz Kupa elhódítása, vagy éppen a BL-indulás elérése.

Az AS Roma az 5. helyen áll a koronavírus-járvány miatt félbeszakított Serie A-ban, ami ismét csak az Európa-ligára jogosítaná. A második számú európai kupasorozatban a csapat nyolcaddöntős, és a Sevilla az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
6 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik