Serie A: a Torino elnöke a sérülések miatt aggódik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 21:31
Urbano Cairo, az olasz labdarúgó Serie A-ban szereplő Torino elnöke szerint nagy lesz a veszélye annak, hogy a játékosok megsérülnek, ha a bajnokság a mostani terveknek megfelelően júniusban folytatódik.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a legtöbb klubnál még most sem kezdték el a teljes körű edzéseket, pedig a május 28-i kormánydöntés után kiderül majd, hogy június 13-án vagy 20-án indíthatják-e újra a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságot.

„Valójában a futballistáknak nagyon nehéz lesz visszatérniük a pályára, és több hónap otthonlét után kockáztatni fogják a sérülések veszélyét” – nyilatkozta Cairo a RAI rádiónak. Hozzátette, szerinte a játékosok most is tartanak a sérüléstől, és az elnök összességében is úgy véli, hogy a Serie A újraindítása nagyon bonyolult, többek között azért, mert a labdarúgás kontaktsport.

„Ahogyan Németországban ez már megtörtént, Olaszországban is nézők jelenléte nélkül lehet majd folytatni a bajnokságot, zárt kapuk mögött pedig nem valami nagy a show” – jelezte további aggodalmait a Torino elnöke, aki azt is szomorúan vette tudomásul, hogy az olasz szövetség döntése szerint a mostani idénynek augusztus 20-ig véget kell érnie, s a következőnek szeptember 1-jén már indulnia is kell.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
2025.12.21. 20:05

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03
Ezek is érdekelhetik