Juventus: megegyeztek a Barcával 80 millió euróban – sajtóhír

B. A.B. A.
2020.06.23. 18:47
null
A Juventus vinné, Arthur azonban maradna (Fotó: AFP)
A Sky Sports legfrissebb híre szerint a Juventus megegyezett a Barcelonával Arthur vételáráról, így már csak a játékossal kell dűlőre jutni – minden bizonnyal ez lesz a nehezebb feladat.

 

Az angol médium úgy tudja, az olaszok 80 millió eurót fizetnek a katalánoknak, amennyiben megvalósul az üzlet. A brazil középpályás az előző hónapban már nemet mondott a Juventus közeledésére, a torinóiak azonban bíznak benne, hogy sikerül meggyőzniük a játékost, aki több pénzt keresne a klubváltás után.

Korábbi hírek arról szóltak, hogy a klubok szeretnék még június 30. előtt nyélbe ütni az üzletet, és bár ezt Fabio Paritici, a Juve sportigazgatója cáfolta, azt megerősítette, hogy valóban szeretnék meggyőzni a középpályást. Érdekes ugyanakkor, hogy Miralem Pjanicról ezúttal nem esett szó, májusban még azt pedzegették, hogy a bosnyákot cserélnék el Arthurra.

Arthur 2018 nyarán lett a Barcelona játékosa, a jól sikerült első év után a mostani idényben több kritika is érte, illetve sérüléssel is bajlódott. A 20-szoros brazil válogatott játékos – aki április végén hivatalos közleményben jelezte, hogy nem szeretne távozni a katalánoktól – szerződése 2024 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00