Szögletgóllal kezdett az Inter, de a Napoli jutott a kupadöntőbe

M. G.M. G.
2020.06.13. 20:58
null
Ospina (balra) kulcsszerepet vállalt a döntőt érő döntetlen kiharcolásában (Fotó: AFP)
Juventus–Napoli döntőt rendeznek a labdarúgó Olasz Kupa 2019–2020-as kiírásában: a nápolyi csapat a San Paolo Stadionban 1–1-es döntetlent játszott az Internazionaléval az elődöntő visszavágóján, és 2–1-es összesítéssel lépett tovább.

 

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Napoli–Inter 1–1 (Mertens 41., ill. Eriksen 2.)

Kupadöntőbe jutott: a Napoli, 2–1-es összesítéssel

A San Paolo üres lelátói előtt döbbenetesen mély volt a mérkőzést megelőző gyászszünet alatti csend: a stadionban jelen levők teljes némaságban emlékeztek a koronavírus-járvány áldozataira, mielőtt „munkába álltak volna”.

Arra aligha számított bárki, hogy az újraindulás utáni első olaszországi gól szögletből születik, márpedig ez történt: a 2. percben Christian Eriksen végzett el a bal oldalról sarokrúgást, kapu felé csavarodó labdájába senki sem ért bele, David Ospina pedig kötényt kapott – ilyet is ritkán látunk (0–1)!

Ezzel „párharcnull” állt elő, kiegyenlítette az állást az odavágót 1–0-ra elvesztő Inter, mely az első félidőben végig magabiztosabban futballozott és irányította a mérkőzést. Más kérdés, hogy nem tudott élni a lehetőségeivel: Romelu Lukakuval és a jobb szélen nagyon aktív Antonio Candrevával is kitolt az óriási védéseket bemutató Ospina, aki a félidő végén – egy Candreva-ziccer védése után – előkészítőként is szerepet vállalt.

Ospina a bal szélre küldte előre a labdát a 41. percben, Lorenzo Insigne meglépett a védőktől, okosan passzolt középre, Dries Mertens üresen érkezett és értékesítette is a ziccert (1–1). Megfizetett az Inter az eltékozolt helyzetekért – egygólos összesítésbeli hátránnyal mehetett pihenni. A játék képe alapján azonban Antonio Conte csapatának reális esélye volt arra, hogy a maga javára fordítsa a párharcot.

Ha üres lelátók előtt is, de ismét beköltözött a futball a nápolyi San Paolóba (Fotó: AFP)
Ha üres lelátók előtt is, de ismét beköltözött a futball a nápolyi San Paolóba (Fotó: AFP)

A Napoli feljavult a második félidőre – ugyan továbbra is a vendégek kezdeményeztek, de Gennaro Gattuso együttesének veszélyesebbek lettek az ellentámadásai és megritkultak az Inter-lehetőségek. A vendégeket az sem segítette, hogy Lautaro Martínez „szabadnapot vett ki”, észre sem lehetett tulajdonképpen venni.

A hajrá előtt Conte tripla cserével próbálta felrázni az Intert, Alexis Sánchez rögtön majdnem gólt is rúgott, de lövése kevéssel elkerülte a jobb alsó sarkot. Eriksen bombáját Ospina védte, a milánóiak daráltak, daráltak, de nem tudták másodszor is feltörni a nápolyi védelmet. A 82. percben ziccerig is eljutottak, ám a korai potya gól után remek teljesítményt nyújtó Ospina bravúrral hárította Eriksen lövését, Victor Moses pedig nem tudta a kapuba vágni a kipattanót. A Napoli, ha nehezen is, de megtartotta minimális összesítésbeli előnyét, s ezzel bejutott a Juventus elleni döntőbe – csak közben elvesztette Ospinát, aki időhúzásért sárga lapot kapott, és eltiltás miatt ki kell hagynia a finálét.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.03. 10:30

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15