Serie A: Rangnick mégsem megy a Milanhoz – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 22:25
null
A jelek szerint Ralf Rangnick mégsem lesz a Milan alkalmazottja (Fotó: AFP)
A Kicker német futballszaklap kedd este megszellőztette információit, melyek szerint Ralf Rangnick a várakozások ellenére nem lesz a Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője. Nem sokkal később a német szakember képviselője hivatalos közleményben erősítette meg: valóban nem lesz az.

 

„Az AC Milan és Ralf Rangnick közösen arra jutottak, hogy a mostani nem a megfelelő időpont, és pillanatnyilag nincs is ok arra, hogy együtt dolgozzanak. Ezt figyelembe véve, valamint tekintettel a Stefano Pioli Milan-vezetőedző munkájával elért fejlődésre, a felek úgy határoztak, hogy Ralf Rangnick nem vállal szerepet a Milannál” – olvasható a német tréner tanácsadója, Marc Kosicke kedd késő este kiadott hivatalos közleményében.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után a Milan valóban remek formában futballozik, és semmi ok sincs arra, hogy ne hosszabbítsák meg – az olasz lapértesülések szerint az öltöző teljes támogatását élvező – Stefano Pioli vezetőedző szerződését. (Késő este a Milan hivatalos honlapján meg is jelent: Pioli szerződését 2022-ig meghosszabbították.)

Mint ismert, Ivan Gazidis, a Milan ügyvezető igazgatója hónapok óta tárgyalt a Red Bull sportigazgatójával, Ralf Rangnickkal a vezetőedzői poszt betöltéséről, de nem jutottak egyezségre.

A Kicker szerint olyasmi nem vetődött fel, hogy Rangnick esetleg csak Paolo Maldini sportigazgatói feladatkörét vegye át Milánóban – a 62 éves német szakember, aki állítólag intenzíven tökéletesítette olasz nyelvtudását, egyértelműen a vezetőedzői posztot célozta meg, legfeljebb kiegészítésképp, kettős szerepben lett volna sportigazgató.

Beszámoltunk róla, hogy egyes olasz lapok bizonyos mértékben a lipcsei, salzburgi futballépítményt fazonírozó Rangnick érkezéséhez kötötték Szoboszlai Dominik milánói szerződtetését. A következő napok titka, valóban ennyire összefonódik-e a két kiszemelt közeljövőbeli sorsa.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
Tegnap, 12:14

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik