Juventus: közel a megegyezés Luis Suárezzel – sajtóhír

T. D.T. D.
2020.09.02. 12:09
null
Luis Suárez fehér-feketére cserélheti gránátvörös-kék mezét (Fotó: AFP)
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint a Juventus nagyon közel áll az FC Barcelona támadója, Luis Suárez szerződtetéséhez.

Mint ismert, a Barcánál újonnan kinevezett Ronald Koeman a hírek szerint megmondta az uruguayi támadónak, hogy nem számít rá a csapatban. A csatár ennek ellenére vasárnap megjelent a katalánok edzőközpontjában az idény előtti koronavírusteszten.

A „zebrák” érdeklődéséről már korábban is lehetett hallani – a Juvénak mindenképpen szüksége van egy csatárra Gonzalo Higuaín távozása után. Úgy tudni, a Barca támadója az első számú célpont. Több olasz újság a címlapon foglalkozott a lehetséges átigazolással – Gianluca Di Marzio olasz transzferguru úgy tudja, a felek már tárgyalnak, az olasz klub és a 33 éves játékos közötti megegyezés nagyon közel van.

Eközben a 113-szoros válogatott futballista jelenlegi klubjával is tárgyal 2021-ig érvényes szerződése felbontásáról – rajta kívül a bajnokcsapat a római Edin Dzeko helyzetét is figyelemmel követi.

Ha Suárez valóban távozik, hat év, 283 mérkőzés, 198 gól és 109 gólpassz után inthet búcsút a katalánoknak. A támadót már a liverpooli időszaka alatt is szerette volna elvinni a torinói klub.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00