Roma: a Manchester Unitedtől igazoltak védőt – hivatalos

2020.10.05. 22:21
null
Chris Smalling marad Rómában, de ezúttal már nem kölcsönben (Fotó: AFP)
A Manchester United a klub hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy Chris Smalling tíz év után elhagyja az egyesületet, és az AS Romában folytatja pályafutását. A 30 éves védő már az előző idényt is Rómában töltötte, kölcsönben.

 

Hosszú hetek, sőt hónapok óta folytak a tárgyalások a Manchester United és a Roma között Chris Smalling ügyében, és a transzferidőszak utolsó óráiban végre megszületett a megállapodás.

A most 30 éves védő 2010-ben szerződött a „vörös ördögökhöz”, és kilenc idény alatt 323 tétmeccsen lépett pályára. Az MU-val két angol bajnoki címet, egy FA-kupát és egy angol Ligakupát nyert.

A 31-szeres angol válogatott játékos a legutóbbi évadot már a Románál töltötte kölcsönben, és kiválóan teljesített. Az olasz fővárosiak most sajtóhírek szerint 15 millió euró ellenében szerezték meg, amit nem is egy összegben fizetnek majd ki az angoloknak.
Card

Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
19 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00