Roma: korábbi játékosaival erősítene Mourinho – sajtóhír

2021.05.07. 12:42
null
José Mourinho a Tottenhamtől és a Manchester Unitedtól is igazolna játékosokat (Fotó: AFP)
Az Il Messaggero értesülése szerint több korábbi játékosát is Rómába vinné José Mourinho. A portugál tréner célkeresztjében van emellett Renato Sanches, a Lille középpályása is.

 

Jó döntés volt a portugál edző szerződtetése?
José Mourinho érkezése megosztotta az olasz futballt: egyesek szerint jól, mások szerint rosszul döntött az AS Roma. A korábbi válogatott futballista, Gianfranco Zola úgy nyilatkozott, hogy „az olasz foci a legjobb Mourinhót fogja látni”, míg Paolo Di Canio szerint „a legrosszabbak közül is a legrosszabb” a portugál.

Ahogy azt megírtuk, a nyártól José Mourinho veszi át az AS Roma irányítását. Az Európa-ligától az elődöntőben búcsúzó rómaiak új trénere a hírek szerint már az új igazolásokon gondolkozik. Az egyik azonnali célpontja Renato Sanches lehet, aki jelenleg a Lille labdarúgója, és szerződése 2023 júliusáig köti a francia együtteshez.

A portugál középpályás mellett Raúl Jiménez és Isco neve is felvetődött a lehetséges célpontok között, de több korábbi játékosával is szívesen együtt dolgozna az értesülés szerint Mourinho. Ilyen például Nemanja Matics a Manchester Unitedból, valamint Eric Dier és Pierre-Emile Höjbjerg a Tottenhamből.

A legnagyobb igazolás a todoifchajes.com értesülése szerint mégis David de Gea lehet. Az oldal szerint a Manchester United szívesen megválna a kapustól, akiért 20-25 millió euró közti összeget kérhet el az angol együttes.

 

 

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44