Labdarúgás: ufót látott a Roma játékosa és felesége

B. D. K.B. D. K.
2021.06.09. 17:06
null
Nem akartak hinni a szemüknek (Fotó: AFP)
„Kijelentem, nem álltunk varázsgomba vagy bármi más hatása alatt, de a férjemmel tegnap este egy ufót láttunk” – írta meg Instagram-sztorijában Chris Smalling felesége, Sam Cooke, aki férjével együtt egy nyaraláson vett észre valami rendkívülit a levegőben.

 

„Velünk azonos magasságban repült el, aztán hirtelen megfordult, és olyan gyorsan emelkedett felfelé, mintha ágyúból lőtték volna ki, ahol aztán egy órát maradt (vagy tovább is, nekünk viszont mennünk kellett). Ahhoz túl kicsi volt, hogy levideózzuk, de Chris még azt is látta, hogy elkezd pörögni és villogni (én csak a fényeket láttam, mert nem olyan jó a szemem, mint a férjemnek).”

Noha levideózhatták volna, annyira ledöbbentek, hogy képtelenek voltak elővenni a telefonjukat.

„Nem akartunk félrenézni, attól félve, hogy elveszítjük, bármi is legyen az. Hatalmasnak tűnt. Nem hasonlított a klasszikus ufók egyikére sem, nagyon csendes volt."

Az angol játékos felesége azt is leírta, hogy az objektum hatalmas méretű volt, és úgy nézett ki, mintha két téglatest keringett volna egymás körül, az élekből pedig halvány fénycsóvák törtek elő.

Smalling feleségének Instagram-története (Fotó: samsmallinginsta)
Smalling feleségének Instagram-története (Fotó: samsmallinginsta)

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58