Inter: Dzekót még be sem jelentették, mégis gólt szerzett

Cs. B.Cs. B.
2021.08.14. 19:47
null
Edin Dzeko nem várta meg az Inter bejelentését, máris gólt szerzett (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint Edin Dzeko már az Internazionale játékosának tekinthető, de arra senki sem számított, hogy a bosnyák csatár úgy szerzi meg majd az első gólját a milánóiaknál, hogy hivatalosan még be sem jelentették – márpedig a Dinamo Kijev elleni felkészülési meccsen ez történt.

Habár több forrás is úgy tudja, hogy Edin Dzeko gyakorlatilag az Inter játékosának tekinthető (ennek egyik oka lehet, hogy a Chelsea 115 millió euróért szerződtette a milánóiak tavalyi gólgyárosát, Romelu Lukakut), hivatalosan még a Romához köti a szerződése – egyik csapat sem jelentette be a 35 éves csatár távozását/érkezését.

Ezért is okozott hatalmas meglepetést, hogy Dzeko már az Inter színeiben szerzett gólt: a kék-feketék Dinamo Kijev elleni felkészülési mérkőzésén a 34. percben talált be.

A transzferhírekben jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano azt is tudni véli, hogy az Inter hétmillió euró fejében szerződteti a bosnyák támadót, aki hét gólt szerzett a Serie A 2020–2021-es kiírásában.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07
Ezek is érdekelhetik