Serie A: Nemanja Matics Rómában folytatja – hivatalos

2022.06.14. 15:42
null
Nemanja Matics harmadszor dolgozhat együtt José Mourinhóval (fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) legutóbbi évadában hatodik helyen végző AS Roma hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette az angol Manchester United szerb válogatott középpályását, Nemanja Maticsot.

A 33 éves játékos harmadszor dolgozhat együtt a jelenleg az AS Romát irányító portugál trénerrel, José Mourinhóval, hiszen korábban a Chelseanél és a Manchester Unitednél együtt dolgoztak, ráadásul Matic három angol bajnoki címet is szerzett, amellett, hogy a Benficánál is több portugál trófeát is elhódított.

„Nemanja nem csak minőséget hoz a Romának, de rengeteg tapasztalatot is, amit hosszú évek alatt szerzett a Premier Leagueben és a koncentrációja, a mentalitása is kiegyensúlyozottan kíséri végig pályafutását” – mondta az új igazolásról Tiago Pinto, az AS Roma általános menedzsere.

Nemanja Matics 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött a „farkasokkal”, akiknél a 21-es mezszámot fogja viselni.

Legfrissebb hírek

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
12 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35